Tematikus kérdezz-felelek: „ki vagyok én, hogy ezt áruljam / tanítsam?!”

Bevallok valamit, amit sokáig magamnak sem mertem kimondani: Az elmúlt hónapokban a marketing világa elcsendesedett. Nagy bejelentések és forradalmi platformok nélkül teltek a hetek, és alig akadt olyan friss téma, amiről lelkesen írhattam volna neked.
És ez a csend belül elkezdett arról suttogni, hogy talán nem is vagyok elég jó oktató. Hiszen ha az lennék, mindig lenne miről beszélnem, vagy nem?
(Huhh. Ezt leírni is kellemetlen.)
Pedig tízezrek olvassák, amit írok, tavaly pedig elnyertük a Bridge Budapest Év Online Üzleti Közössége Díjat. Forma szerint semmi okom kételkedni magamban.
A hang mégis ott motoszkált, és hetekig hagytam, hadd beszéljen.
Szerencsére nemrég leesett, hogy mi is a valóság: a marketing nem tűnt el, csak átrendeződött.
Amíg én a megszokott terepen kerestem az újdonságot, addig az AI kezdett igazán beindulni, és azon a téren nagyon is van mit mondanom. Nem velem, mint oktatóval volt a gond, hanem hogy rossz helyen kerestem a témát.
Gyanítom, neked is ismerős ez a kis hang ott legbelül, aki mindig azt mondja, hogy „ki vagyok én, hogy ezt áruljam / tanítsam?!”. Azt is le merem fogadni, hogy ez a hang mindig akkor a leghangosabb, amikor árat akarsz emelni. Amikor ki kellene állnod azért, hogy mennyit érsz.
A júliusi tematikus Q&A-n erről fogunk őszintén beszélgetni: a pillanatokról, amikor csalónak érezzük magunkat a saját szakmánkban, és arról, mi segít túllépni rajtuk.
Hozok pár kérdést, te pedig hozd a sztoridat, vagy csak hallgasd a többiekét, ha úgy kényelmesebb.
Ez a Q&A kivételesen PÉNTEKI napon lesz. Ahogy mindig, ezúttal is felvétel készül a teljes beszélgetésről, melyet vágatlanul fogunk feltenni a tanulói felületünkre. Amennyiben nem szeretnéd, hogy az arcod és hangod megörökítsük, nyugodtan oszd meg velünk a gondolataidat közben a chaten.
  • 00

    napok

  • 00

    órák

  • 00

    percek

  • 00

    másodpercek

Dátum
júl 31 2026
Idő
10:00 am - 11:30 am
További Információk
Zoom link
Kategória
Zoom link
0